Akinek ideje van, annak lehet jó pálinkája is.
Sólyan Nándor versenyigazgató

SÓLYA NÁNDOR

versenyigazgató, Magnus Spirituum pálinka- és párlatverseny

Mohácson születtem és jelenleg is itt élek….

Az életem pálinkás korszaka, és ezen hobby gyakorlása 2013-ban kezdődött, mikor megkostoltam egy” igazi” pálinkát. Ez az élmény, ami nagyon megfogott. Ebben az évben készitettem első saját cefrémet is. Bérfőzetőként a harci Brill pálinkaháznál főzettem ki az első barackpálinkámat.

Ezután évről évre egyre szélesedett a fajta felhozatal és eljutottunk arra a pontra, amikor el kellett dönteni, hogy maradok bérfőzető vagy magánfőzőként haladok tovább. A döntés 2017-ben született meg, amikor megvásároltunk egy egylépcsős berendezést. Ezzel indultam neki annak az útnak, melyen jelenleg is haladok.

Időközben sok versenyre neveztem itthon és külföldön is. Büszke vagyok arra, hogy számos arany- és ezüstérmet, illetve champion dijat sikerült elnyernem. Köszönöm mindazoknak, akik tanácsokkal és segitséggel láttak el az utam során.

2020-ban elvégeztem a gyümölcspálinka-gyártói iskolát és szakmát szereztem.

Elmondhatjuk, hogy jelenleg is sokat kisérletezek, fejlesztek. Ennek eredményeit pedig beépitem a szaktudás mellé.

Sólya Nándor Magnus Spirituum

Mohácson születtem és jelenleg is itt élek….

2021-ben az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagjává választottak, ahol a pálinkás szekció vezetőjének kineveztek. Ez az elismerés és cím hatalmas megtiszteltetés számomra.

A Magnus Spurituum pálinka és párlatverseny főszervezője lettem 5 éve, melynek alap civilszervezete a Mohácsi Polgárok Olvasóköre. Közösen szervezzük versenyünket, melynek elmondhatjuk, hogy mára nem csak hazánkban van híre hanem az egész Kárpát-medencében és a Balkánon is. Hiszen nevezőink 7-8 országból is voltak már, többek közt Szlovákia, Románia (Erdély), Szerbia, Horvátország, Bosznia, Macedonia.

Versenyünket folyamatosan fejlesztjük, sok időt, energiát belefektetve, hogy egy olyan kultúrális eseményt valósíthassunk meg, mely a Dunántúlon meghatározó színfolt.

Idén, 2022-ben pedig már e versenyt kiszélesitettük egy olyan gasztrokultúrális eseménnyé, mely a pálinkát mint Hungarikumot megmutathatja egy másik dimenzióban is és nem csak mint végcél italként, hanem a gasztrokultúra teljes palettáján.

Ezért a Mohács város rendezvényszervezői irodájával, a polgármesteri hivatallal, a palinka.online pálinkashoppal, melynek vezetője Kass Viktor, kidolgoztunk közösen egy koncepciót, melynek végcélja egy olyan esemény mely akár egy egész hétvégés programsorozattá alakithatja át versenyünket, melynek neve lehet, a Magnus Spirituum pálinka és párlatverseny és gasztrokultúrális fesztivál.

A jövőben azon dolgozunk, hogy határon innen és túl, Európa más országaiból is legyenek nevezőink. Jelentkezők, akik megmutathatják párlataikat versenyünkön.

Sólya Nándor Magnus Spirituum

Támogatók

Kiemelt partnerek és médiatámogatók

Agrárminisztérium

Mohács város

Mohácsi Polgárok Olvasóköre

Nándor Pálinkaház

  • Agroalk-7 Bt.
  • Haj-Ant Bt.
  • Bakó pálinkaház
  • Kellényi szikvíz
  • Peppino pizzéria
  • Bencze cég
  • Michelisz Zsolt
  • HU-BI műszaki szaküzlet
  • Eisler József
  • Szűcs Balázs
  • Stihl mezőgazdasági szaküzlet
  • Mikóczi Attila
  • Szűcs József
  • Tesco Magyarország mohácsi hypermarket

valamint a

Palinka.online

A pálinkafőzési kellélek megbízható webáruháza.
tovább

Pálinkaangyal

Kóstolj kiváló párlatokat pálinkaangyaltúráinkon! 😇

tovább

Pálinkák & Párlatok

Online párlatmagazin - nem csak pálinkákról

tovább

Pálinkakonferencia

Sajátítsd el a legsikeresebb párlatkészítők módszereit!

tovább