V. Magnus Spirituum

Pálinka- és Párlatverseny 2022, Mohács

melyre hazai és határon túli magánfőzők, bérfőzetők ileltve kereskedelmi főzdék nevezhetnek a nevezési feltételek elfogadásával, a nevezési díj megfizetésével és a vonatkozó törvényeknek és rendelkezések megtartása mellett.

Több oka van, hogy erre a versenyre nevezek! Az első verseny, amin elindultam! Az első aranyérmemet itt kaptam! Az első 20 pontos értékelést is itt kaptam! Ez mit se számítana, ha helyszín és a hangulat nem lenne kiváló! Nem utolsó sorban, Nándit is a barátaim közé sorolhatom! Úgy gondolom, hogy ennyi ok elegendő nekem ahhoz, hogy nevezzek! 🙂

Germán Jakab

Mesés helyszín, jó hangulat és egy remek este barátokkal!

Czifráné Berczi Krisztina

Kívánom, hogy a Magnus Spirituum is legyen a tanulás és az ugyanazzal a szenvedéllyel, a saját pálinkakészítés örömével rendelkező emberek találkozásának ünnepe.

Dúl Udó Endre

Először is szeretnék még egyszer gratulálni a Mohácsi Polgárok Olvasókörének és természetesen Sólya Nándor Úr főszervezőnek a Magnus Spirituum Pálinka- és párlatverseny szervezéséért, lebonyolításáért. Hogy miért is? Mert egy ilyen csodálatos helyszínen, mint a gyönyörűen felújított Mohácsi Selyemgyárban megrendezett díjátadó gála egyszerűen tökéletes volt. A felszólalók sok-sok érdekes és hasznos információkat mondtak el. Ezen kívül, ami számomra egy óriási megtiszteltetés volt, hogy egy asztalnál foglalhattam helyet a Sólyi Szent István Pálinka Lovagrend tagjaival. Köszönöm a tavalyi csodálatos élményt, idén is szeretnék részese lenni a versenyen, mint nevező.

Csapó Attila

Nevezés

Ismerje meg a nevezési feltételeket!

Bírálók

Ismerje meg a bírálókat és a bírálati szempontokat!

Díjak

Elérhető minősítésekről, díjakról és különdíjakról

Időpontok

Ne maradjon le a fontosabb terminusokról!

Információk

országból (Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia)

településről (Ács, Bácskossuthfalva, Békés, Békéscsaba, Bogyoszló, Bóly, Borjád, Budapest, Csongrád, Döbrököz, Dunaföldvár, Dunavecse, Egyházasharaszti, Fegyvernek, Fertőszentmiklós, Győr, Hargita, Inárcs, Kaposvár, Karancsalja, Karancslapujtő, Kecel, Kiskunhalas, Kistarcsa, Kistárkány, Kisújszállás, Kisvárda, Komáróc, Mándok, Mezőkovácsháza, Miskolc, Mohács, Nagybárkány, Nagykálló, Nagykőrös, Nemti, Nyírbátor, Nyíregyháza, Orosháza, Papkeszi, Pásztó, Pécs, Pogány, Rábahídvég, Sóly, Sopron-Görbehalom, Sümeg, Székelyszabar, Székesfehérvár, Szekszárd, Szendehely, Szolnok, Táp, Tompa, Vác, Visegrád, Veľký Meder)

nevezett tétel

Magnus Spirituum Pálinka- és Párlatverseny
p

Letölthető nevezési lap

p

A VERSENY KIÍRÓJA, SZERVEZŐJE

Mohácsi Polgárok Olvasóköre

p

A verseny meghirdetésének köre

Magyarországi és határon túli magánfőzők, bérfőzetők és  kereskedelmi főzdék.

p

HATÁRIDŐK és DÁTUMOK

  • Nevezési határidő: 2022. március 27.
  • Bírálat (tervezett) ideje: 2022. április 8-9.
  • Eredményhirdetés  és gálavacsora: 2022. május 14.
  • Magnus Spirituum napok: 2022. május 13-15.
p
p

DÍJAK

  • MS legjobb párlata 2022 díj
  • MS legeredményesebb magánfőzője / bérfőzetője
  • Mohács város párlata 2022 díj
  • MS legvadabb párlata 2022 díj
  • Championdíjak
  • Bronz-, ezüst-, aranyérmek
  • Különdíjak
p

EREDMÉNYEK

További részletek

Szervezők

A szervezőről és a szervezőbizottságról ​A 2022. évi V. Magnus Spirituum Pálinka- és...

bővebben

Kategóriák

KategóriákFigyelem! Nevezni csak az alábbi kategóriákban lehetséges! Nevezéseket nem...

bővebben

Díjazás

Díjakról és a díjazásról A Magnus Spirituum Pálinka- és Párlatversenyre nevezett...

bővebben

A versenyszabályzat érvényessége,
illetve annak meghirdetése utáni módosítása:

A szabályzat jelenlegi változata 2021. december 6.-tól visszavonásig vagy annak módosításáig érvényes. Azonban a verseny szervezői fenntartják maguknak a jogot, hogy amennyiben a pálinka/párlat versenyek törvényi szabályozásával kapcsolatban időközben új jogszabályok, rendeletek jelennek meg, illetve az e-terület felügyelő illetékes hatóságok (NAV, pénzügyminisztérium, Agrárminisztérium) a verseny meghirdetését követően kiadott állásfoglalásai alapján a kiírt és közzétett versenyszabályzaton módosítsanak, melyet a verseny hivatalos honlapján tesznek közzé.

Támogatók

Kiemelt partnerek és médiatámogatók

Agrárminisztérium

Mohács város

Mohácsi Polgárok Olvasóköre

Nándor Pálinkaház

  • Agroalk-7 Bt.
  • Haj-Ant Bt.
  • Bakó pálinkaház
  • Kellényi szikvíz
  • Peppino pizzéria
  • Bencze cég
  • Michelisz Zsolt
  • HU-BI műszaki szaküzlet
  • Eisler József
  • Szűcs Balázs
  • Stihl mezőgazdasági szaküzlet
  • Mikóczi Attila
  • Szűcs József
  • Tesco Magyarország mohácsi hypermarket

valamint a

Palinka.online

A pálinkafőzési kellélek megbízható webáruháza.
tovább

Pálinkaangyal

Kóstolj kiváló párlatokat pálinkaangyaltúráinkon! 😇

tovább

Pálinkák & Párlatok

Online párlatmagazin - nem csak pálinkákról

tovább

Pálinkakonferencia

Sajátítsd el a legsikeresebb párlatkészítők módszereit!

tovább